top of page

hyalurOn pen ráncfeltöltés

Hogyan működik?

A Hyaluron Pen egy olyan eszköz amellyel elég nyomást tudunk előállítani, ahhoz , hogy Hyaluron savat juttassunk az emberi bőrbe.

Ez az eddigi leghatékonyabb kezelés a homlok és nevető ráncok halványítására. Emelett teljesen biztonságos is, hiszen a testben található hyarulonsav és a befecskendezett szinte teljesen megegyeznek. A különbség csak annyi, hogy a befecskendezett hyarulonsav keresztkötött, amely a molekulák közötti nagyobb kapcsolatot tesz lehetővé, így az enzimek okozta leépülés nem 4-5 nap, mint normál esetben a szervezetben, hanem 4-6 hónap.

Ennek az eszköznek a segítségével a bejuttatott hyaluronsav több vizet köt meg a bőrben, amely elengedhetetlen ha öregedésgátlásról vagy a bőr szépségéről van szó.

Milyen eredményt várhatunk a kezeléstől?

A lifting hatású kezelés a bőrt megemeli, volument ad neki. A savak és a szálak stimulálják a bőr kollagén termelődését, ezáltal növekszik a bőr rugalmassága, sokkal feszesebb és tömörebb lesz. A pórusok összehúzódnak, a finomabb ráncok eltűnnek, a mélyebb ráncok állapota pedig fokozatosan egyre javul majd.

kEzelés
    előnyei

  • Biztonságos, steril és kockázamentes.

  • Prémium minőségű hialuron töltőanyag.

  • 4-6 hónap tartósság átlagosan.

  • Azonnali eredmény.

  • A KEZELÉS ALATT NEM HASZNÁLUNK TŰT!

  • Az eredeti 59.900 Ft helyett most 39.900 Ft-ért juthatsz hozzá.

  • 20.000 Ft KEDVEZMÉNY!

HyalurOn Pen ráncfeltöltés

gyakorI kérdések

Van-e olyan korlátozás, amely a Hyaluron Pen alkalmazására vonatkozik?"

Magát az eljárást illetően nincs, mivel teljes mértékben nem-invazív, és az Interneten elterjedt oly sok videó ellenére, a Pen nem juttat hialuronsav keveréket a hipodermisbe ahonnan aztán szétterjedne. Az eljárás ennél sokkal felületibb, ezért sokkal kisebb kockázattal jár, ami az egészség-károsodást illeti.

Mi is az a hialuronsav?

Az egyik oka annak, hogy az eljárás egyszerű, és a bőrbe juttatott anyag biztonságos, az hogy a bőr pontosan ugyanezt a savat termeli, amely valójában két cukorból áll: Glucuronic sav és N-acetylglucosamine. Nincs szükség ijedelemre a kémiai nevek hallatán, a lényeg egyszerű: mivel az emberi test pontosan ugyanezt a kémiai anyagot állítja elő, ezért kizárt hogy bárki allergiás reakciót produkálna, vagy bármiféle komplikáció lépne fel a hatóanyag miatt. Az anyagot egy baktérium segítségével állítják elő (Staphylococcus aureus), amely miatt elég egyszerű a gyártása. Nyilván meg kell értenünk miért létezik a hialuronsav az emberi testben (izületek, szemgolyó, bőr). Maga az emberi test által előállított hialuronsav az Epidermisben és Dermis rétegekben van jelen, és egyik fő funkciója az, hogy a vizet a szöveten belül tartsa. Egyszerűen tehát: minél több hialuronsav van az Epidermis és főleg a Dermis rétegekben, annál több vizet tárol a bőr, így annál fiatalabbnak tűnik.

Mi történik amikor hialuronsavat juttatunk a bőrbe?

A testben található hialuronsav és a befecskendezett hialuronsav tökéletesen megegyeznek. Valójában, ugyanezt minden állatfajban megtaláljuk. Azonban, az élettartamuk merőben különböző. Nevezetesen, az a hialuronsav amelyet a test állít elő, elég rövid élettartamú (körülbelül 3-5 nap) - ezzel szemben a betöltésre kerülő hialuronsav hónapokig tart (pontosabban 4-8 hónapig, amennyiben a Hyaluron Pen-nel azt a dermis-be juttatjuk). Miért tart ennyivel tovább? Ez a hatóanyag polimerikus láncolatától függ - nevezetesen, kémiailag el tudunk érni úgynevezett kereszt-láncolódást, amely a hialuronsav molekulák közötti nagyobb számú kapcsolatot tesz lehetővé, így lelassítjuk az enzimek okozta leépülését.> Alapvetően ez azt jelenti, hogy a hatóanyag abszolút természetes úton ürül ki a szervezetből, csak több időt vesz igénybe, amely lehetővé teszi hogy a hialuronsav vizet kössön meg egészen végig ebben a meghosszabbított élettartamában. Azt is hozzá kell tennünk, hogy bármilyen anyaggal dolgozunk, nem is szeretnénk, hogy örökre a bőrben maradjon (problémákhoz vezethet amelyeket pl. a szilikon példájából ismerhetünk). Ezért, azt a tényt hogy 4-6 havi periódusonkét új töltésre van szükség, egészségügyi szempontból pozitívnak értékelhetjük.

Van-e bármilyen korlátozás a vendégeket illetően?

Természetesen van. Habár, ezek nem az egészségügyi kockázatokra vonatkoznak, hanem inkább abbéli képességünkre, hogy valóban el tudjuk-e érni a vendég elvárásait. Ezért úgy kategórizálnánk a Hyaluron Pen-t, mint ami az esztétikai megjelenés javítására alkalmas, azonban nem alkalmas az öregedés jeleinek végleges eltüntetésére. Ha az ajakról van szó, a kezeléshez gyakran pigmentációt is kínálunk (persze csak a töltés begyógyulása után), és ekkor az eredmény ragyogó lesz

Melyek az esetleges problémák legfőbb kiváltó okai?

Mint ahogy abszolút minden szépségipari kezelés esetén, mindig van mire ügyelni. Mégis, a töltőanyag fecskendővel történő bejuttatásához képest, a kockázatunk parányi. Először is a töltőanyag - hogy az a legjobb minoségű-e, nem karciogenikus, alacsony toxinszámmal rendelkezik és persze, nem járt-e le a szavatossága - ha mindez rendben van, az már egy jó kezdet. A Pen használatát illetően, a fájdalom tényleg meglepően minimális - közel sem fáj annyira mint az injekció, így sokan akik a kezelésre jönnek és féltek egy korábbi, injekcióval beadott Hyaluron töltést újratölteni, kellemesen meglepődtek. Szintén az injekciózással összehasonlítva, nincs kockázata a hosszan tartó kivörösödésnek vagy tűnyomnak, ami elofordulhat ha olyan személy ad be injekciót aki nem gyakorlott benne. Az ajkat érintő eljárást el kell kerülni herpesz, vagy hiperérzékenység esetén. Problémák két fő okból merültek fel: a szolgáltatás kínálója mindenáron meg akar felelni a vendége elvárásainak és őrült mennyiséget használ, illetve abszurd ajak formát próbált elérni - vagy például hihetetlen fiatalítást igérnek egy idősebb hölgynek 5-ös szintű mélyráncokkal, és persze ezt sosem sikerül teljesíteni.

Mit tartsunk szem előtt a töltőanyag kiválasztásánál?

A legtöbb esetben a választék elég széles. Ha úgy döntesz Kínából, vagy valami hasonló távoli helyről rendelsz valamit, akkor az összetevők listája nem biztos hogy fedni fogja a valóságot. Az úgynevezett rossz töltőanyagok nem abban az értelemben rosszak hogy feltétlenül tényleges kárt okoznak a vendégek számára, azonban egyszerűen nem fognak muködni. Legfőként azért, mert úgy véljük ezen termékek valós hialuronsav szintje alacsonyabb, illetve alacsonyabb molekula súllyal rendelkeznek és alacsonyabb arányú kereszt-kötésekkel. Vagy, a gél egyszerűen túl kemény annak viszkozitását tekintve, így a bőrbe juttatása lehetetlen. (Nem gondoljuk, hogy az állati eredetű sav rossz minőségű lenne, mert állatokból kinyerni jóval komplikáltabb, és ha mégis ilyen eljárással készült, nem kapunk rosszabb minoségű anyagot. A cégek ettől függetlenűl szeretik hangoztatni hogy nem állati eredetű anyagot kínálnak, de ennek csak marketing okai vannak :-).) Tehát egyszóval nem igaz, hogy az állati eredetű hialuronsavak rossz minoségű töltőanyagok, nem működnek, vagy az állagukkal probléma van. Ezen felül létezik az a valószínűtlen verzió, amikor a kezelést végző személy valami teljesen toxikus anyagot fecskendez a bőrbe ami sosem szívódik fel. Ez esetben garantáltak a komplikációk. Mindig figyeljünk arra, hogy az általunk használt anyagok ellenőrzött forrásból származzanak!

A kEzelés képekben

Elötte-utána fotók

  • Instagram
  • Twitter
  • Facebook
  • YouTube
bottom of page